20.fejezet Régi barát

A suliban mindenki csak arról tudott beszélni, hogy rendezni fognak egy mikulás bulit... én megmondom őszintén, hogy én ezt már unom.
Minden percben jönnek rám, hogy " hallottad mi lesz, he?" wááá... már idegesít.
Szerencsére csak az utolsó órán tudta meg mindenki, így gyorsan haza tudtam menni.... ha Armin nem állít meg.
-Szia, hallottad, hogy...-kezdi Armin.
-Igen, hallottam, nem kell többször elmondani jó.-mondom fenyegetően, de mégis mosolyogva.
-Oké, bocsi, hazakísérlek... ha nem akarsz leütni.-mondja vigyorogva.
-Nem állt szándékomban... akkor mehetünk?-kérdem, ő pedig bólintott egyet, és már indultunk is ki a suliból.

Mikor megérkeztünk, elköszöntem Armintól és bementem a házba, de egyszer csak, anya kirohant a szobából bőrönddel a kezében.
-Anya, hova mész.-kérdem idegesen.
-Áh, jó, hogy itthon vagy kicsim..... sajnálom, de a főnökömnek a titkárának balesete volt odaát, és felhívott, hogy menjek vissza sürgősen.-mondja.
-Értem... de akkor nem jössz vissza?-kérdem reménykedve.
Ő pedig csóválja a fejét.
-Sajnálom, de mennem kell, szia, szeretlek.-majd megpuszilt, és elment.
-Én is.-mondom mikor már elment.
Nem igaz, hogy mindig pár nappal előbb kell visszamenniük, mint kéne.
Ez engem úgy felidegesít... soha nem maradhatok a szüleimmel több időt... de már mind egy, ami megtörtént... az megtörtént.

Vagy két percig csak ott álltam egy helyben, mozdulatlanul magam elé nézve, de egyszer csak... kopogtak.
Vajon ki lehet az? Biztos anya itthon hagyott valamit.
Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam... de nem anya volt az.
Egy velem egykorú fiú állt az ajtóban. Szőke haja volt, ami kiemelte gesztenyebarna szemeit... és meg kell, hogy mondjam, helyes is... de várjunk csak, ő kicsoda?

-Öm.. segíthetek?-kérdem az idegentől.
-Izé, téged véletlenül nem Amandának hívnak.-kérdi... honnan tudja a nevem?
-De...-mondom határozatlanul.
Ő pedig mosollyal az arcán átölelt... mi a fene!
Gyorsan eltoltam magamtól, és egy lépést hátráltam.
-Mit képzelsz? Kicsoda vagy te?-kérdem idegesen.
-Hát nem ismersz meg?-kérdi szomorkásan.
Rázom a fejem.
-A nevem Taylor, Taylor Kinney... nem rémlik?
-Most, hogy mondod....-gondolkozok.
-Adok egy kis segítséget..-kezdi.-Nem akarok rajzolni, inkább menjünk bújócskázni jól van?-kérdi kisfiús hangon amitől elnevetettem magam... ő lenne.. na ne!
-Taylor? Te lennél? Hogy megváltoztál.-ölelem át mosolyogva.
-Hát még te... hiányoztál.-mondja.
Elengedem és a szemébe nézek.
-Miért jöttél? És honnan tudtad, hogy itt lakom?-kérdem.
-Az úgy volt, hogy a szüleim ideköltöztek, és valamelyik nap találkoztam az anyukáddal az úton... bár ő egyből tudta ki vagyok.-mondja duzzogást színlelve.
-Igen, a lényeg?-kérdem.
-Az, hogy elmondta, hogy te is ebben a városban élsz, és örülne, ha meglátogatnálak.-mondja.
-Értem, akkor örülök, hogy látlak... bár anya nincs itt.-mondom szomorkásan.
-Miért?
-Mert vissza kellett mennie külföldre sürgősen.-mondom a számat húzva.
-Ja, igaz is.. azért is költöztetek el, sajna.
-Aha.... de gyere beljebb.-engedem be, majd levette a cipőjét és a kabátját, és leültünk a kanapéra.

-Nos, mikor jöttetek?-kérdem.
-Úgy egy hete.-mondja.-Na, és melyik suliba jársz?-kérdi.
-A Sweet Amorisba járok... és te melyikbe fogsz jelentkezni?-kérdem.
-Most, hogy már tudom, hogy te hova jársz... akkor oda fogok menni, bár le vagyok maradva, így rengeteget kell majd tanulnom, de mivel te is ott leszel... majd kibírom.-mosolyodik el.
-Milyen aranyos vagy.-mondom majd megfogtam a kezét..... olyan jó barátok voltunk az oviban, meg az általánosban is.. még Kentin is ismerte.. bár ő nem kedvelte valamiért.
Pirulva nézett rám.
-Öm... kérdezhetek valamit?-kérdi.
Bólintottam egyet.
-Jársz.. valakivel?-kérdi... he?
-Öm... ez milyen kérdés?-kérdem mosolyogva, bár zavartan.
-Bocsi, bocsi... csak tudni szeretném, hogy nem e egy szeméttel jársz... mert ha igen és összetörné a szíved, akkor leütöm..-mondja fenyegetően.
-Az a helyzet, hogy igen.... járok valakivel, és ő nem egy szemét, és nem törné össze a szívem.-mondom, majd lassan elengedtem a kezét.
-Értem.... francba.-mondja Taylor, de a francba szót alig hallhatóan.
-Amúgy te most hol laksz a szüleiddel?-váltok témát.
-Innen nem messze, majd valamikor megmutatom jó?-kérdi mosolyogva.
Bólintottam egyet.
-Na de most nekem mennem kell, már biztos várnak, szia.-mondja, majd megpuszilta az arcomat.
Felvette a cipőjét és a kabátját, és egy integetéssel elment.

De jó volt látni újra Taylort, remélem majd sokszor fogok még találkozni vele... bár furcsálltam, mikor felhozta a "járás" dolgot.... de azért kedves volt tőle, hogy aggódik miattam, hogy nem e törnék össze a szívem... azért is szeretem őt, mert ő mindig segített velem, és megvédett másoktól.... más szóval ő olyan nekem mintha a bátyám lenne.

Taylor szemszög*

Hazafelé ballagva azon jár az eszem, hogy milyen jó újra látni Amit.... bár ő szinte, mindig is a bátyának nézett, én viszont nem.... én egy aranyos, kedves, szép lánynak nézem, akit még mindig szeretek.. csak sajna ezt még nem vallottam be neki mert féltem, de most már nem..... de azzal az a baj, hogy neki van barátja és biztos szeretik egymást meg minden... de talán megpróbálhatnám szétválasztani őket valahogy.. hmm, nem is rossz ötlet, elvégre szerelemben és háborúban mindent szabad, nem?
Majd ezután hazaértem....

Amanda szemszög*

Miután megvacsoráztam és megcsináltam a házimat, felmentem a szobámba kockulni... szokás szerint.
Töltöttem le egy új játékot a gépre.... vagyis ez inkább egy szimulátok mint egy játék, de tök jó... az a címe, hogy Goat Simulator... szétröhögtem az agyam miközben játszottam vele.. milyen retardált kecske ez? Ez egy halhatatlan kecske, bazd! Meghal mindenki aki az utamban áll, azért engem is kinyírnak.... de legalább feltámadok.

Mikor már kezdtem unni, kikapcsoltam a gépet, átvettem a pizsimet, és lefeküdtem aludni.... kecskékről álmodtam akik elpusztítják az emberiséget, és azt akarják, hogy örök életünkben csak krumplit pucoljunk...(hülye álom mi? xd)