22.fejezet Beszéljük meg

(Sziasztok... tízmillió bocsi a késésért, csak nem tudtam, hogy belekezdeni az írásba,de már megoldottam... na mind egy xD Jó olvasást.)

Másnap egyből az volt az első dolgom, hogy átmegyek Taylorékhez megbeszélni a... tegnapit.
Nem érdekel, hogy azt mondta Rosa, hogy ne tudja meg... ezt le kell tisztázni.

Az úton jövet átgondolom, hogy mégis, hogy kezdjek bele ebbe a beszélgetésbe, mert simán nem mondhatom meg neki, hogy "azért jöttem, mert Rosa szerint szerelmes vagy belém"  ajjj... ez tök ciki lenne, még nekem is.

Miután megérkeztem, egy levegővétellel becsöngettem.
Majd a második csengetéskor kijött az ajtón egy anyukámmal egyidős nő... biztos Taylor édesanyja lehet.
-Csókolom, izé... Taylorhoz jöttem.-mondom kissé feszülten.
-Óh, hát te lennél Ami drága! Hogy megnőttél.-jött ki a kapuhoz és átölelt.... érdekes, hisz én nem is ismertem fel.
-Gyere beljebb.... Taylor itthon van.-mondja, majd bementünk.
Lehúztam a cipőmet és a kabátom.
-Anya, nem láttad a felsőmet?-jött be a nappaliba Taylor, és utána látott meg engemet, majd elpirult.... én szintúgy, hisz csak egy nadrág van rajta, és úgy látom, hogy még kockás is a hasa.. óh.
-Öm... szia.-mondja zavartan, majd gyorsan talált magának egy pólót és fölkapta.
-Szia.-mondom utólag.
Taylor anyukája csak vigyorgott...., hogy miért azt nem tudom.
-Magatokra hagylak titeket... addig elugrok a boltba.-mondja majd eltávozott.
-Miért jöttél?-kérdi egyhangúan.
-Csak..... beszélgetni.-mondom fejemet vakarva.
-És miről?-kérdi.
-A tegnapról...-kezdek bele.-Rosa elmondta, hogy szerelmes vagy belém... mondta, hogy ne mondjam el neked, de nem bírtam megállni és... sajnálom, de én ezt nem tudom viszonozni.-mondom szomorkásan.
-Megértem, de..... tudod te, hogy hány éve várok rád?-kérdi.... mi?
-Tessék?-most akkor.. he? Amióta elmentem ő azóta.... jaj.
-Azóta várok rád mióta elmentél... egy hosszú 17 évet vártam rád.... és végre elmondhattam ezt neked, és te meg visszautasítasz.-mondja száját húzva, és látom, hogy próbál megnyugodni.
-Sajnálom... nem gondolhattam volna, hogy te így érzel.... miért nem mondtad el ezt korábban? Akkor lehet, hogy még érezhettem is valamit.. de már nem, mert nekem ott van Armin.-mondom és közbe próbálok nem a szemébe nézni.... olyan kétségbeesetten néz, hogy az már fáj.
-Sajna... de tudd, hogy nekem csak te kellesz, és senki más...-míg ezt mondta közelebb lépett hozzám.
-Nem szeretnélek elveszíteni, mert jó barát vagy nekem.... de csak barát, semmi több, ugye megérted?-kérdem tőle.
-Bocsi, de ezt még kiszeretném próbálni veled....- nem tudtam rá válaszolni, mert megcsókolt.. what?
Próbáltam ellökni magamtól, de nem ment mert lefogta mind két kezem... majd az ajkára haraptam, hogy szakadjon el tőlem, de mintha biztatásnak vette volna, mert tovább folytatta.
-Taylor... engedj el!-mondom neki kissé idegesen, de mintha meg sem hallotta volna, így már csak annyit vettem észre, hogy már nyitódik az ajtó, és bejött rajta Taylor anyja... gyorsan elengedett.. végre!
-Ö.... nekem már ideje mennem, úgyhogy viszlát.-mondom, majd gyors tempóval vettem föl a kabátom és a cipőmet, és már az utcán voltam.
Hú.... ezt jobb ha nem mesélném el Arminnak, mert akkor biztos kinyírná Taylort.
Majd megcsörrent a telefonom.... emlegetett szamár, Armin hív.
-Szia.-mondom a készülékbe.
-Szia, átmehetek, mutatni szeretnék valamit.-mondja.
-Persze...-mondom bizonytalanul.
-Oké, öt perc és ott vagyok.-majd letette.
Gyors tempóval mentem haza, ahol már Armin ott állt a kapuban... nem azt mondta öt perc? Egy vagy egy volt...
-Szia...-mondom neki.
-Szia, hol voltál?-kérdi.
-Öm... a parkban...-hazudom... jobb ha nem tudja az igazat.. majd elmondom neki.
-Jó, akkor bemegyünk?-kérdi mosolyogva, és már nyitottam is az ajtót.

Lehúztuk a kabátunkat és a cipőnket és a nappali irányába indultunk.
Leültünk a kanapéra, és látom, hogy Armin a zsebéből kivett egy kis dobozt... vajon mi lehet?
-Izé... ezt neked vettem.-mondja és egy halvány pír jelent meg az arcán.
Odaadta nekem a dobozt és kinyitottam..... egy gyönyörű nyaklánc volt benne... vagyis nyakláncok, mert kettő volt benne.

-Óh, de gyönyörű... köszön szépen Armin, nagyon szeretlek!-ölelem át.
-Kár, hogy én nem hoztam neked semmit...-szomorkodok el.
-Nem is kell... elég ha itt vagy nekem.-mondja, majd elpirultam.
-Rád adhatom?-kérdi, én pedig bólintottam egyet.
Rám adta az  egyiket, én pedig a másikat.... majd egymáshoz érintettük... nagyon aranyos ez a nyaklánc... ez is bizonyítja, hogy mennyire szeret.. és, hogy én mennyire szeretem.
-Nagyon szeretlek Armin.. és ezt nem a nyaklánc miatt mondom.... hanem azért mert így is van.-mondom majd megcsókolom.
-Én is nagyon szeretlek.-majd visszacsókolt.
Körbefontam a kezemmel a nyakát, ő pedig átkarolta a derekamat, majd egyre követelőzőbben csókolt engemet, és már le is tepert a kanapéra.
Már kezdte volna kigombolni az ingemet, de megállítottam.
-Szerintem még nem kéne.-mondom bizonytalanul, mert még mindig mindig rosszul érzem magam, hogy hazudtam neki arról, hogy nem mondtam el neki, hogy Taylornél voltam, és azt, hogy khm.... mit csinált velem.
-Mi a baj?-kérdi, mert látja rajtam, hogy valamit nem mondok el neki.... el kell mondanom neki.
-Az van, hogy... Taylornél voltam megbeszélni a dolgokat..... azt, hogy szerelmes belém, de én ezt nem tudom viszonozni neki, és miután ezt megbeszéltük... vagyis csak én mert nem akarta megérteni, mert.... megcsókolt, de nyugi nem csókoltam vissza...-mondom feszülten.
Látom rajta, hogy nagyon kiakadt a dolgon, és ezért megfogtam a kezét és megsimítottam az arcát... enyhül is egy kicsit.
-Nyugi, én csak téged szeretlek.-mondom neki, majd megölelem.
-Köszönöm... bízok benned.-mondja, majd szorosan átölelt.-De még ezért megverem.-mondja utólag...ó. jaj.

Majd miután Armin elment, reménykedtem, hogy nem fog történni semmi, baj.... remélem.

(Tudom, tudom...röv9dke lett xD de máris hozom a közi fejezetet :DD)