26.fejezet Armin szemszög

-Armin, jól vagy?-kérdezte tőlem... ki is? Ő meg ki, és miért kérdezi aggódó tekintettel, hogy jól vagyok e?
-Jól vagyok, de... te ki vagy?-kérdem tőle... valamiért nagyon fáj a fejem, de nem tudom, hogy miért.
-Armin... ha ez egy vicc akar lenni, csak tudd, hogy nem nevetek.-mondja idegesen fürkészve... honnan tudja a nevem?
-Nem viccelek... ki vagy te?-kérdem tőle ismét.
-Amanda vagyok a barátnőd... most komolyan nem ismersz fel?-kérdezte könnyes szemmel... a barátnőm? Nem rémlik, hogy nekem lett volna egy barátnőm.
-Nézd... szerintem összetévesztesz valakivel és... hol vagyok?-nézek körül... ez nem a lakásom, biztos a lányé.
-Nálam... nem rémlik?-kérdi aggódva.
Megrázom a fejem.
Felállt, majd megfogta a kezem és kivezetett a házból, ki a kapuig.
-El kell mennünk a korházba... biztos agyrázkódásod van.-mondja idegesen össze-vissza nézve, majd egyszer csak rám nézett.
-Csak a nevedre emlékszel?-kérdi.
-Azt hiszem... nem, van egy ikertesóm Alexy, asszem.-mondom fejemet vakarva.
-Gyere, menjünk.-majd megfogta a kezem.
Pirultan néztem rá, ő pedig ezt észrevette.
-Ne haragudj... elfelejtettem, hogy nem ismersz.-mondja olyan szívfájdalmasan, hogy már nekem is sírhatnékom van.
Majd elindultunk a kórházba.
-Amúgy... Amanda igaz?-kérdem tőle mikor már elindultunk.
-Igen, Amanda Hiller.-mondja keservesen.
-Izé... mióta ismerjük egymást?-kérdem tőle zavartan.
-Szeptember óta, majdnem egy éve... mondjuk.-mondja az utat nézve lehangoltan.
-Értem...-majd ezután nemigen szóltunk egymáshoz, míg a kórházba nem értünk.

Mikor megérkeztünk, Amanda rögtön egy nővérhez rohant.
Addig én leültem egy székhez és vártam.
Nem sokkal később egy orvos állt előttem, akinek őszes haja volt és vakítóan kék szeme.
-Üdv, Doktor Grey vagyok, velem tetszik jönni megvizsgálni önt?-kérdezte mosolyogva.
Bólintottam egyet, és már mentem is vele.
Visszafordultam és látom, hogy Amanda nekirogyott a székre és elkezdett sírni.

Majd utána a doktorhoz fordultam.
-Doktor, agyrázkódásom lehet?-kérdeztem tőle.
-Azt még nem tudhatom, először meg kéne, hogy vizsgáljalak.-mondta, majd bementünk egy fehér szobába, ahol egy ágy volt a közepén és jobbra pedig néhány szék.
Leültetett a székre, majd elővett valamilyen lámpát, és azzal kezdett a szemembe világítani, és mondta, hogy kövessem a fényt, majd úgy is tettem.

Miután megvizsgált, a szemembe nézett és, már kezdte is a mondandóját.
-Nos... enyhe agyrázkódásod van, de nyugi nem vészes... vagy egy, esetleg két nap múlva újra fog emlékezni mindenre, de ha szabad kérdeznem, hogy sérült meg?-kérdezte tőlem az orvos.
-Hát magam se tudom... és azt se, hogy ki ez a lány, aki kint várakozik.-mondom.
-Szép lány mondhatom.-kacsint rám.
-Szóval csak ennyi lenne, hogy pihenjen, és várjon amíg vissza nem jön az emlékezete.-mondja, majd kivezetett a szobából vissza Amandához.
-Doktor úr, hogy van Armin?-kérdezte kisírt szemekkel.
-Nincs semmi komoly, néhány nap és újra a régi lesz.-mondja biztatóan.
-Biztos?-kérdi.
-Igen, de próbálja ön emlékeztetni is, hogy hamarabb jöjjön vissza az emlékezete.-mondja, majd elköszönt tőlünk az orvos, és már távozott is.
Kimentünk a kórházból és Amanda átölelt.
-Úgy örülök, hogy nincs semmi komoly bajod.-mondja, én pedig ismét elpirultam.
-Aha...-mondom zavartan.
-Nos, menjünk haza... vagyis hozzám.-mondja.
-De nem is ismerlek.-mondom... komolyan ilyen aranyos barátnőm van, vagy nem is a barátnőm?
-Tudom, de vissza szeretném hozni az emlékeidet rólam.-mondja szomorúan.
Majd beletörődően sóhajtottam egyet, majd elindultunk egymás mellet.

Miután megérkeztünk, bementünk a kapun, majd be a házba.
-Ó, igaz is, gyorsan felhívom Alexyt.-mondja miután már levettük a cipőnket, és elhelyezkedtünk a kanapén.
-Halló?Alexy sürgősen gyere le hozzám.... nem szeretném ezt a telefonba elmesélni.... oké?...na szia.-hangzott le gyorsan a beszélgetésük.
-Alexy öt perc múlva itt lesz.-mondja mosolyogva, de látszik rajta, hogy szomorú.
-Szóval azt már tudod, hogy Amandának hívnak és, hogy a barátnőd vagyok... mit kell még, hogy mondjak.. hmm, ja igen.. azt már tudod, hogy agyrázkódásod van, de azt nem, hogy miért.... szóval azért, mert épp szaladtál utánam a lépcsőn, de egyszer csak elcsúsztál az egyik fokon és leestél.-mondja szomorúan.
-De miért szaladtam utánad?-kérdem tőle, ő pedig válasz helyett elpirult.
-Nos... épp kettesben voltunk és izé...-nem folytatta tovább, inkább elfordította vörös arcát.
Utána esett le, hogy mit is csináltunk volna... rögvest elpirultam én is... ilyen gyökeres lenne már a kapcsolatunk?
Majd kopogásra lettem figyelmes.
Amanda felpattant a kanapéról és az ajtóhoz ment.
Kinyitotta és Alexy állt ott.
-Szia, mi történt?-kérdezte aggódva.
-Gyere beljebb.-majd Alexyt leültette maga mellé a kanapéra.
-Az van, hogy Arminnak agyrázkódása van.-mondja Alexynek.
-Mi? Hogyan?Amnéziája van vagy mi?-kérdezte idegesen.
-Nyugi, rád emlékszek... csak rám nem.-gördül le egy könnycsepp az arcán.
-De ugye vissza jön az emlékezete?-kérdi.
-Igen, voltunk a kórházba és azt mondta az egyik orvos, hogy nem súlyos és, hogy hamar vissza fog majd neki jönni az emlékezete.... de addig is próbáljuk meg emlékeztetni.-mosolyodik el keservesen.
Alexy bólintott egyet, majd elkezdtek nekem mesélni.
-Emlékszer mikor ott aludtam nálatok és le "perverz uraságoztalak"?-kérdezte tőlem Amanda, majd megráztam a fejem.
-És arra, mikor volt a halloween buli, és nem mertem kinyitni az ajtót, mert azt hittem szellem van odakint, miközben a pizzafutár volt?-kérdi Alexy, majd újra megráztam a fejem.
-Ó, erre biztos emlékezni fog.-mondja Amanda, majd a nyakláncomhoz érintette a nyakláncát, ami pont ugyanolyan volt, mint az enyém.
-Erre se emlékszel? Ezt vetted nekem.-mondja.
Majd ismét megrázom a fejem.
-Inkább jobb lenne, ha lepihenne, nem?-kérdezte Alexy ő pedig bólintott.
-Igaz... hazavinnéd? Most nem szeretném, ha itt aludna... rosszul érezném magam, mert az én hibám, amiért most nem emlékszik rám.-mondja könnyes szemmel.
-Biztos nem a te hibád... amúgy mi történt?-kérdi.
-Leesett a lépcsőn.-mondja.
-Értem..., nos menjünk tesó.-állított fel Alexy, majd kivezetett a lakásból.
Elköszöntünk Amandától, majd elmentünk haza.

-Biztos nem ismered fel Amandát?-kérdi aggódva.
-Őszintén mondom, hogy nem.-mondom.
-Hm... ugye tudod, hogy a barátnőd?-kérdezte.
-Igen, tudom.-mondom neki.
-Nagyon szép igaz?-kérdi Alexy mosolyogva.
-Az...-pirulok el.
-Áhá! Elpirultál, úgyhogy, csak érzel még iránta valamit.-mondja vidáman.
-Lehet... de az is lehet, hogy semmit.-mondom, majd utána megérkeztünk.

Bementünk a házba, majd egy 14 év körüli lány ugrott a nyakamba.
-Szia Armin, hol voltál egész nap.-kérdi egy fekete hajú, barna szemű lány... ki is ő? Áh, ő Kate az unokatestvérem.
-Szia Kate, hát a.... barátnőmnél?-inkább kérdem, minthogy mondom.
-Szia Kate, most Arminnak pihennie kell... addig gyere játszunk valamit.-mondja Alexy, majd beküldött a szobámba, hogy pihenjek... úgy is tettem.
Lefeküdtem az ágyra, majd a falat kezdtem el bámulni.
Nem voltam fáradt, de két perc után, úgy hunytam le a szemem mintha ólomból lenne.... majd elaludtam.